1.

[11.205] καὶ εἰ μὲν ἴσασιν͵ αὐτόθεν ἴδιόν τι τοῦ ἰατροῦ φαινόμενον ἔργον ὡμολογήκασιν ὑπάρχειν͵ καὶ ἀκόλουθον ἦν αὐτοῖς ἀπὸ τούτου μετελθοῦσι διδάσκειν καὶ τοῦ σοφοῦ τι ἴδιον ἔργον͵ ᾧ διοίσει τοῦ μὴ σοφοῦ. εἰ δὲ οὐκ ἴσασιν͵ ἀλλὰ πᾶν τὸ ὑπὸ τοῦ ἰατροῦ γινόμενον͵ τοῦτ΄ ἐροῦσι καὶ ὑπὸ τοῦ ἰδιώτου γίνεσθαι͵ ἀφελοῦνται τοῦ ἰατροῦ τὸ ἴδιον ἔργον καὶ ἀπαραλλαξίας οὔσης κατὰ τὸ φαινόμενον ἐν τοῖς γινομένοις ἔργοις οὐ διαγνώσονται τὸν τεχνίτην καὶ τὸν ἄτεχνον͵ οὐδὲ τὸ ἀπὸ τεχνικῆς διαθέσεως ἐνεργούμενον͵ οὐδὲ τὸ ἀπὸ ἀτέχνου͵ διὰ τὸ μηδὲ τὴν καθ΄ ἕκαστον [ἀφανῆ] ἀφανῆ [Note:
0. Espungo, con Heintz, il primo ἀφανῆ. καθ΄ ἕκαστον [ἀφανῆ] διάθεσιν; per una soluzione diversa cfr. invece R. Bett (ed.), Sextus Empiricus. Against the Ethicists - Adv. Mathematicos XI, Oxford 1997, p. 212. Se si accetta l'ipotesi che vengano qui utilizzate le conclusioni di Teodosio, non appare opportuna la correzione di ἕκαστον con ἑκάτερον proposta da Heintz: è infatti impossibile conoscere - intende sottolineare Sesto - non solo la disposizione dell'esperto e dell'inesperto, ma quella di chiunque. Sicuramente da accogliere è invece l'espunzione di ἀφανῆ, «wohl wegen des folgenden οὖσαν ἀφανῆ» (W. Heintz, Studien zu Sextus Empiricus, Halle 1932, p. 260).
] διάθεσιν ἐξ ἑαυτῆς δύνασθαι γνωρίζεσθαι͵ οὖσαν ἀφανῆ.